Teltek a napok, s minden nap jött az ember este... minden nap. 
Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy fulladok, és nagyon fáj a mellkasom. Ahogy a mellettem lévő ketrecekre néztem, a benne lévő állatok sem érezhették jobban magukat.
Vajon mi történt? Tom sem értette ezt a hirtelen és egyre rosszabb állapotot. Én nem akartam rájönni a kulcsra, de észrevettem a változást a kezdettől mostanáig. A második napon a műtét után nagyon jól éreztem magam, most pedig nagyon rosszul. Mindig azt gondolom: holnap jobban leszek. De nem. Betör este a rendelőbe egy sötét alak, aki babrál a gyógyszerekkel. Másnapra az előző napnál is rosszabban leszek.
Főleg a mai nap. Felkeltem, nem éreztem semmi furcsát. Tom megérkezett, beadta a mai adagomat - mint minden állatnak - s akkor... akkor éreztem úgy, hogy mindjárt elájulok. Még csak most eszméltem fel az állapotból, de én döntöttem. Itt nem maradhatok tovább... 
Elszundítottam pár órára..

Ajtónyikorgás ütötte meg a fülemet. Kinyitottam a szememet, kicsit még homályosan, de láttam bejönni az ajtón az állatorvost, Tomot. 
- Jól van állatok. Be kell adni a napi második adag gyógyszereteket, főleg most, hogy nagyon romlott az állapototok. Sajnálom, de ilyen állapottal még nem mehettek haza. Meg kell várni míg teljesen felépültök.
Ha az állatok tudnának sóhajtani, most egy nagy sóhajtás viszhangzott volna a szobában, hogy nem láthatják továbbra sem kis gazdájukat. Nekem is csak ez ment a fülemben: nem mehettek haza.. NEM mehettek haza... 
Tom elkezdte a gyógyszerbeadást, s kivett a ketrecemből, rárakott a vizsgálóasztalra. 
- Te sem  mehetsz haza Teddy. Sajnos te sem...
Az állatorvos elővette az én gógyszeremet, és beakarta adni. Én nem engedtem. Ez kéne még... 
Elkezdtem morogni, mire az állatorvos nagyon meglepetten kezeit hátrább húzta. Leugrottam a vizsgálóasztalról, és szaladtam az ajtóhoz. Az résnyire nyitva volt, épp kitudtam rajta férni. Az ajtó egy utcára nyílt, nem volt valami tágas, de most jó volt a menekülésre.

Az este csöndjében futottam és futottam.. nem álltam meg. Nem állhattam meg. Újra látnom kell Bellát... erőre kell kapnom. A városka ismeretlen volt számomra, még sohasem jártam itt. Tom rendelője sokkal messzebb van mint a mi házunk.
Amikor kimerültem a loholástól, kerestem egy jó kis helyet, ahol estére meghúzhatom magam. Találtam is, egy emeletes ház ajtajánál. Lefeküdtem, s aludtam másnapig...