Reggel volt. A nap belevilágított a szemembe. Így képtelenség volt aludni, ezért hamarjában fel is keltem. Nagyon jó idő volt, és én is remekül voltam. Valahogy csak haza jutok.. - gondoltam.
Elkezdtem sürgetni lábaim, és betértem egy kisebb városkába. Volt itt egy cukrász, egy pék és egy... HÚSBOLT! Ennek a húsboltnak átlátszó üvege volt, bizonyára azért, hogy az ott elmenő ebek ne bírják tartóztatni magamat. Nagy nehezen tovább mentem, de csak az tartotta bennem a lelket, hogy otthon Bellától ezeknél jóval nagyon húst kapok. 
Szerencsére ez nem volt nagy város, így kocsik sem voltak annyira. Inkább falunak nézett ki. Mellettem nagyobb házak álltak, régebbiek és újabbak. Itt ott megpillantottam egy macskát és másik kutyát, de nem engedtem a kísértésnek, utamat folytattam. 
Nem tudtam , hogy merre megyek, nem tudtam, hogy jó felé megyek-e, de az ösztöneim nem rám bízták a döntést, ők vezettek végig a járdán, ők mondták jobbra vagy balra. Bizonyára ösztöneim nem tévednek. 
Sokat kutyagoltam már alig bírtam tovább. A falu szélére érkeztem, és egy erdőt pillantottam meg. Ez az erdő jó szállást bíztosít más állatoknak. Talán én is nyugovóra térhetnék itt. De előtte még szerzek ennivalót...
Már is zsákmányszerző körútra indultam, és hamarjában megláttam egy kisnyulat. Ahogy megpillantottam már futottam is érte, ahogy ő megpillantott már el is iramodott. De mivel a kutya arról híres, hogy addig üldözi áldozatát, míg el nem kapja, akkor be kell tartanom a szabályzatot. Futottam, futottam, futottam, már csak egy méternyire voltam a zsákmánytól. Ő pedig csak ugrott ugrott, csak oppá.. egyszer a számba alá ugrott. Én pedig el is kaptam.
Nem nagy falat, de azért megteszi. A esti lakhelyemnek egy nagy fa törzsét találtam. Megfelelő volt az elvártaimnak. Már nincs olyan sok hazáig, én érzem. Talán holnap ha hamar elindulok, már ott is leszek. Viszont előtte még ki kell bírnom egy iszonyatos álmot..