Forgolódtam egész este. Nem bírtam aludni. Végig aludtam egy nagyon rossz álmot.. Soha többé nem láthattam Bellát.
Borzongva ébredtem fel. De jó, hogy az álmok sosem teljesülnek.. 
Feltápászkodtam, és folytattam az utamat. Fújt a szél, de szerencsére nem esett az eső. Amint gondolkoztam magamban, egyre egyre azon kaptam magamat, hogy már szágulldok. Minél hamarabb hazaakartam érni, hogy álmom ne teljesülhessen be.
Végül mégis elfáradtam, és már csak gyors léptekre volt erőm. Úgy éreztem már nincs sok hátra hazáig. 
Egyszeriben majd elájultam, amikor megláttam egy tornyot.. Tudtam, hogy ez csak a mi házunk táján szokott lenni. Itt szokott sétáltatni Bella!!!
Nem engedtem makacs lábaimnak, ez a torony erőt adott ahhoz, hogy tovább menjek, és fussak. Futás közben mögöttem halk léptek hallatszottak. Nem foglalkoztam most ezzel sem, bár tudtam, hogy nem a véletlen miatt hallom a cipőkoppanásokat. Befordultam jobbra, Az ismeretlen személyt is befordult jobbra. Hátra nézni viszont nem volt erőm.. Ebben a pillanatban váratlan dolog törént.. Megláttam magam előtt egy árnyékot, s egy másodperccel azután már feküdtem a földön, és egy hálóféleség is rajtam. Azok a lények, akiknek láttam az árnyékát, akiknek hallottam lépteit, most felemeltek, és betettek egy nagy kocsiba. A nehéz hálóktól mozdulni sem bírtam. Hagytam, had legyen az, amit a természet megteremtett. Az autó elindult, és én elvesztettem az összes reményt, ami eddig bennem volt.
Egy gondolat is megfordult bennem.. Talán most az egyszer a rémálmok teljesülnek?