Csak feküdtem az autóban. Tudtam, hogy mostmár mindent elvesztettem... Rosszul döntöttem. Elszöktem. Nem tehettem mást. Pedig már majdnem ott voltam. Már majdnem láthattam Bellát. Nem kérnék mást.. csak egyszer hadd lássam!
És ekkor a kocsi leállt. Remegő testemet valaki lefogta, és egy pórázt és egy szájkosarat igyekezett rám rakni. Ellenkeztem, de ő erősebb volt. A szájkosár nagyon kényelmetlen volt. De elfogadtam. Elfogadok én bármit a világon, hiszen annál nincs rosszabb, hogy ne láthatnám az én kis gazdámat. Csak ezt az egyet nem tudom elviselni.
Ebben a pillanatban az ember kiszállt a kocsiból, és engem is magával húzott. Nem tehettem mást, mentem vele. Az utunk egy kapuhoz vezetett. Amikor beléptünk az ajtón, hűvös szél borzolta meg a bundámat. Ebben a pillanatban értettem meg. Egy menhelyre érkeztünk. Ide csak bejönni lehet, de kimenni...
Meghallottam ezernyi kutya hangját. Tán ők is csak egy jó gazdát szeretnének. Aki tiszta szívből szereti őket. A kutyák szűk ketrecekben laktak, melyben helyenként kutyaházak voltak. Egy házban akár 3 kutya is meghúzódott.
Az engem vezető ember, az egyik ketrec felé vette az irányt. Mostmár biztosan tudtam. Elvesztem. Megmakacsoltam magam, és próbáltam valahogy szabad maradni, amíg lehet. Valahogy kijutni a pórázból. Nem sikerült, a póráz ellenált, szorosan rám volt kötve. Egyre jobban közeledtünk a ketrec felé. Már csak pár lépés volt és... megérkeztünk. Szó szerint "begórtak" a ketrecbe, mint valami alkatrészt. Rám csukták a ketrec ajtaját. Már be voltam börtönözve. Csak az ugatásommal láttam innen kiutat, hátha megsajnálnak. De nem sajnáltak meg, fel se figyeltek rám. Miféle emberek ezek?
Abba hagytam az ugatást. Csak most vettem észre, hogy a többi kutya szemében már nincs csillogás. Nincs az a tűz, amit eddig ismertem és láttam. Ezek a négylábúak elveszettek voltak. Nem tudom én az leszek-e, de erre nem leszek képes.
Bele szimatoltam a levegőbe, és megéreztem egy közeli kutyus szagát. Megfordultam, és láttam, a ketrecbe nem egyedül vagyok. Ott volt egy másik eb a kutyaházban, és figyelte az eseményeket. Közelebb mentem, s a földre feküdtem. Sosem fogok vele együtt a kutyaházba aludni, és nem fogom "kitúrni" arról a helyről őt. Mert tiszteltem.