Nem véletlen, hogy óriási rovarok és egyéb ízeltlábúak csakis a fantasztikus irodalomban léteznek. Az ízeltlábúaknak kemény külső vázuk van, ennél fogva növekedésük során vedleniük kell: levetik külső vázukat, hogy testük megnagyobbodhasson. Amíg ki nem alakul az új, méretesebb külső váz, lágy szöveteik átmenetileg támaszték nélkül maradnak. Minél megtermettebb az állat, annál nagyobb tömegvonzás hat a testére. Ha léteznének azok az óriási, túlméretezett rovarok, nehézkedési erő hatására vedléskor egyszerűen összeomlanának. Ez magyarázza, hogy a legnagyobb ízeltlábúak mindannyian vízben élnek: a víz valamelyest ellensúlyozza viszonylag nagy tömegüket, megtartja a testüket. 
Az emlősök méreteinek felső határát szintén a nehézkedési erő szabja meg. A legnagyobb emlős, egyszersmind minden idők leghatalmasabb állata, a kék bálna szintén vizek, tengerek lakója. Ott akár 33,5 méteresre és 190 tonnásra is megnőhet, de csak azért, mert a víz segít hatalmas teste megtartásában. A nagy termetű emlősöknél a test felszínének és térfogatának aránya kicsi, a kisebb állatoknál viszont nagy, ezért az utóbbiaknak nagyobb a hőveszteségük. Földünk hidegebb vidékein emiatt jobbára nagyobb testű állatok élnek, míg a trópusok közelében gyakoribbak az apróbb termetű fajok. Lényegében ugyanez magyarázza, hogy a sarkvidéki állatoknak, például a fókáknak, a pingvineknek, a pézsmatulkoknak, viszonylag kicsi a lábuk, a fülük és az orruk.