A reggel meleg volt. Észrevehetően, ezt úgy szokták mondani, hogy kutyameleg. De ez engem, és a ketrecben lévő másik kutyát sem érdekelte. Ő ott ült a rácsok előtt, és nézett ki álmosan. Ekkor kuryaugatás hallatszott, jött valaki. Egy ember. A másik eb beleszimatolt a levegőbe, felágaskodott a rácsokba. Nem értem miütött belé.
Egyszer csak, nem 1 nem 2, hanem 3 ember tűnt fel. Egy kislány, és a szülei. A lány máris odafutott a ketrecünkhoz, a szülei hátulmaradtak.
- Ohh Teddy! - mondta.
Teddy? Teddy lenne a neve? Lehet..
Jött egy gondozó is, és amint odaért a ketrechez és kinyitotta azt, már tudtam, hogy megint valakit elfogok veszíteni. Teddyt.
Kivették az örömteli négylábút, raktak rá egy pórázt, és elmentek.
Végre elhalgattak a kutyák, én meg úgy döntöttem elalszom. Talán álmodok valami szépet, talán egy gazdáról.

~ fél óra múlva ~

Vau vau! Áhh, mi ez már? Megint kutyaugatás?
Próbáltam továbbaludni, kevesebb sikerrel. Talán a kutyaugatásra nem, de egy szóra felfigyeltem. Egy kislány hangjára, aki azt mondta: Őt kérem! Azthiszem, ez volt a legszebb dolog az életemben. Ez az egy szó. Ez nekem többet ér mindennél. A kislány, és az anyukája még aláírt valamit, és én meg távoztam erről a menhelyről. Mien menykőcsapás volt az, amikor ide bekellett tennem a lábam. De mostmár távozok. És ez sokat jelent nekem. Ez volt az az ajtó, ami bevitt a pokolra, de emellett ez vezet ahhoz az úthoz, ahol végre szerető gazdám, és otthonom lesz.

VÉGE